Kiderültek a felvételi ponthatárok, és a hírolvasó közönyösen tudatja, hogy a természettudományos szakokra, idén is csökken a jelentkezés, nemhogy túljelentkezés nincs, de a limitet is alig éri el a jelentkezők száma. Cserébe a kommunikáció, a jog és a szabadbölcsészet nagyon fut. Idézném kedvenc érettségiző szépségkirálynőnket, aki lelkesen állatja, „jogra szeretnék menni,mert még nem tudom pontosan mivel szeretnék foglalkozni, de az olyan sokrétű tudomány, hogy biztosan megtalálom benne magam” szóval ezért. Az ember nem megy mondjuk fizika szakra, mondván „még nem tudom mit akarok csinálni”.
És akkor most nem kezdek el így az egyetem végén okoskodni arról, hogy mit kellene meg mit nem kellene a középiskolásokkal csinálni, és hogy mekkora probléma, hogy nem tudnak legalább orientálódni a végére, de az biztos, és már amikor én voltam középiskolás, a természettudományok oktatása akkor is másodrangú, és ráadásul meglehetősen unalmas volt. Nekem szerencsém volt, már akkor is értettem a fordított pszichológiához, és elmentem humán osztályba. Így megkaptam a legjobb történelem és irodalomtanárokat, akik őszintén megszerettették velem ezeket a tárgyakat, amik műveltséget, és a társadalom, ill politika fejlődésének/változásának mozgatórugóit érttették meg velem.
A reál tárgyak felé pedig elég volt a saját lelkesedésem is ami tudott vinni, és bár hiányzott, hogy pl kísérletezzünk órán, de ha elmaradt legalább otthon csomó mindent meg tudtam csinálni (nyilván amihez nem kellettek laborkörülmények). Szomorúan láttam viszont már akkor is, hogy a többiek mennyire tesznek az egészre, a diákok és a tanárok is. És még csak ellenkezni sem tudtam velük, hiszen aki nem érdeklődött önmagától a természet törvényszerűségei iránt, azt nem is akarta beindítani senki. Talán egyedül a fizika tanárunkban látok –most, így visszatekintve- némi lelkesedést, és motiválást. Ő tényleg komolyan vette- épp ezért viszont, rettegett az egész osztály.
Nemrégiben egy olyan társasággal töltöttem egy hétvégét, ahol egy 16 éves, állatorvosnak készülő leányzóval volt szerencsém beszélgetni, és szóba került, hogy én hogyan lettem biológus hallgató, és amikor már az lettem, milyen élmények határozták meg a BSc-s éveimet. Magam is meglepődtem milyen áttekinthetően, és lelkesen tudtam neki beszélni. És meg vagyok róla győződve, hogy a középiskolákban is kellene ilyen motivációs órákat tartani, elmondani a gyerekeknek, hogy bizonyos pályákon milyen karrier lehetőségeik vannak a kis zseniknek, és milyen a középszerűeknek, mire számíthatnak az egyetemen, milyen kérdések mozgatják az adott tudományágat stb.
Nálunk próbálkoztak ilyennel, de a rendszer még nem igazán volt kidolgozott, és minden évben csak néhány embert hívtak meg.. még lehetne mit finomítani.
A különböző korosztályok motiválárásól külön elmélkedésre lehet számítani egy jövőbeli cikkben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése