jobb vállamon környezetvédő, bal vállamon tudós

Egyre inkább úgy néz ki, hogy megkapom az Erasmus ösztöndíjat. Nem mondok már semmit, jártam már meg Erasmussal. Mindenesetre a jelek szerint minden szépen halad a maga medrében, és én egyre közelebb kerülök egy leuveni félév eltöltéséhez. 

Eredeti terveim szerint a biotechnológia felől kicsit eltendáltam volna amolyan környezetvédelmi, ökológiai irányzatok felé, tekintve, hogy hosszútávon vagyok beleszeretve a szennyezett talajok/vizek különböző mikrobiális és növényekkel történő regenerálásába, mint téma, mint tudományterület, mint szemlélet. Itthon is elkezdtem már szépen kiépítgetni a kapcsolatokat a témakörben, bedolgozni újabb, más tanszékeken folytatott ilyen kutatásokba stb. Végül mégis úgy alakul, hogy Leuven nem erről fog szólni.

Ahogy nézegettem és cserélgettem a tárgyakat, folyamatos kontaktban a kinti koordinátorral, most ott tartunk, hogy az óráim túlnyomó részét nanoscience és bioinformatika témakörű tárgyak fogják kitenni. (Igen, ez ugyanaz a nanoscience amit amikor a szintén utazó szaktársam felvetett hogy érdekelné, én hüledezve nyilatkoztam, hogy hát úristen az annyira nehéz, bonyolult és összetett, hogy nem hiszem, hogy megéri rááldozni a félévünket egy ilyen távoli tudományterület megismerésére) És mivel tavaszi szemeszterről beszélünk, ekkorra az alapozó tárgyak már lemennek, így aztán advanced szinten hallgathatom az órákat belga-angolul, amelyekről egyelőre alapszinten sincsenek ismereteim. Hogy miért ezekre jelentkeztem mégis? Ne vicceljünk!: bio-molecular model building, biomachines and biomimetics, biosensor technology and bio-electronics, stb! Hol nem éri meg, hogy fél évig önerőből tanuljak fizikai kémiát meg lieáris algebrát, hogyha ilyen tárgyakat hallgathatok! El sem tudom mondani, hogy mennyire érdekesnek és felvillanyozónak tartom ezeket a témákat! Csak remélni tudom, hogy a tanárok érthetőek lesznek. Illetőleg feltételezem, elég sok időm fog elmenni a tananyag értelmezésével és megtanulásával, így aztán az eredeti vízminőség vizsgálatos ingyen-dolgozás valószínűleg elmarad. Vagy eltolódik a diploma utáni jövőmre, vagy meglátjuk, ki tudja hova sodor még ez a fél év. Én mindenesetre nagy lelkesedéssel állok elébe.

őszi örömködés

táska a háton

Új iskolaév kezdődik, minden ezzel van tele, nem csak a média, hanem minden olyan ember feje is, aki akár a legkisebb részben is kapcsolódik az oktatás bármilyen formájához. Bevallom, számomra ez a naptári év legszebb része. Az ősz önmagában is csodálatos, de ahogy a természet az elmúlás felé hajlik, úgy vagyok én mindig tele új ötletekkel, reményekkel, lelkesedéssel, tervezgetéssel. Ráadásul ilyenkor még arrébb van az első ZH-k időszaka is, tehát bőven jut idő a szabadidős tevékenységekre is. A nyári vakációval ellentétben viszont megjelentik a szervezettség az életemben, ami szintén remekül katalizálja a dolgaim helyes és rendszeres művelését.

szeptemberi lelkesedés-özön

Az alap-órarendem szokás szerint viszonylag szellős, reggeltől délutánig tartó órák, de csak a hét első felében, az utolsó napok a legfeljebb havi rendszerességgel tartott, tömbösített órákra és tanulmányi kirándulásokra vannak szánva. Szerintem ez jó rendszer, és az is jó, hogy úgy van kialakítva, hogy az ember még nyugodtan dolgozhat a diplomamunkáján, TDK-ján, ki mit szeretne.Én dolgozni szeretnék menni. Sokat írtam már róla, még fogok is sokat, hiszen ez most az egyik legfontosabb kérdés az életemben, talán érthető az izgalmam. Ezen a téren is nagy újításokra számítok, hiszen találtam egy csapatot, egy intézményt az egyetemen akiknek a falakon kívül egy cégük is működik, akik nagyon azzal foglalkoznak, ami az én szívemhez is közel áll. Nagyon szívesen megismerkednék, sőt akár dolgoznék is náluk, és a napokban fel is keresem őket. Az egyetlen bibi, hogy az eddigi helyemmel, illetve az „anyatanszékemmel” állítólag elvi ellentétek miatt határozottan rossz viszonyt ápolnak – oda-vissza. Ezért azt gondolom, ha össze is jön ez a kapcsolat, bizonyosan lesz még gondom belőle, de a szeptemberi lelkesedésem azt súgja, mit súgja, kiabálja, hogy ez most nem számít, mert végre találtam egy csapatot akik talán megértenek, illetve akikkel megértjük egymást. Soha nem voltam az, aki a könnyű utat választja. Meglátjuk mi lesz belőle.

rendszer az életemben?

Az egyik dolog amit mindenesetre az évben rendszeresíteni szeretnék, egy lopott feladat. Ügyvédi irodáknál szokás gyakornokoknak kiadni a feladatot, hogy heti rendszerességgel készüljenek fel a gazdasági élet aktualitásaiból, mondjuk néhány folyóirat kiolvasásával, és a legfontosabb események összefoglalásával. Ez már csak azért is rendkívül praktikus, mert a gyakornokok valóban megismerik a gazdasági életben folyó dolgokat, mindemellett megtanulják kiszűrni a lényeget, és azt érthetően, jó kiállással elő is adni. Nos lehet hogy ez utóbbi nekem ki fog maradni, de feltett szándékom, hogy hetente egy délután a legnagyobb tudományos folyóiratok olvasásával és szemezgetésével fogok elölteni. Azt gondolom jó gyakorlat lesz arra is, hogy ha a kutatói pályát választanám, úgyis egyik alapvető feladatom lenne a témámhoz kapcsolódó legújabb cikkeket olvasni, illetve azokat leszűrni. De ezt csinálni egyelőre túl száraz, túl fárasztó, túl kötött. A nature-ban, vagy a science-ben közölt cikkek azonban amellett hogy magasan tudományos igényűek, mégis olvasmányosak, és nem a szokásos publikációs felépítésben közlik őket. Nem célom lefordítva közzé tenni az olvasottak tartalmát, de ha egy következő célomhoz is tudom magam tartani, nevezetesen hogy rendszeresen írjak a blogba, akkor minden bizonnyal gyakran kifejtem majd az újonnan olvasottakról formált merengéseimet.

Pályára állás 2. középiskolások

Kiderültek a felvételi ponthatárok, és a hírolvasó közönyösen tudatja, hogy a természettudományos szakokra, idén is csökken a jelentkezés, nemhogy túljelentkezés nincs, de a limitet is alig éri el a jelentkezők száma. Cserébe a kommunikáció, a jog és a szabadbölcsészet nagyon fut. Idézném kedvenc érettségiző szépségkirálynőnket, aki lelkesen állatja, „jogra szeretnék menni,mert még nem tudom pontosan mivel szeretnék foglalkozni, de az olyan sokrétű tudomány, hogy biztosan megtalálom benne magam” szóval ezért. Az ember nem megy mondjuk fizika szakra, mondván „még nem tudom mit akarok csinálni”.

És akkor most nem kezdek el így az egyetem végén okoskodni arról, hogy mit kellene meg mit nem kellene a középiskolásokkal csinálni, és hogy mekkora probléma, hogy nem tudnak legalább orientálódni a végére, de az biztos, és már amikor én voltam középiskolás, a természettudományok oktatása akkor is másodrangú, és ráadásul meglehetősen unalmas volt. Nekem szerencsém volt, már akkor is értettem a fordított pszichológiához, és elmentem humán osztályba. Így megkaptam a legjobb történelem és irodalomtanárokat, akik őszintén megszerettették velem ezeket a tárgyakat, amik műveltséget, és a társadalom, ill politika fejlődésének/változásának mozgatórugóit érttették meg velem.

A reál tárgyak felé pedig elég volt a saját lelkesedésem is ami tudott vinni, és bár hiányzott, hogy pl kísérletezzünk órán, de ha elmaradt legalább otthon csomó mindent meg tudtam csinálni (nyilván amihez nem kellettek laborkörülmények). Szomorúan láttam viszont már akkor is, hogy a többiek mennyire tesznek az egészre, a diákok és a tanárok is. És még csak ellenkezni sem tudtam velük, hiszen aki nem érdeklődött önmagától a természet törvényszerűségei iránt, azt nem is akarta beindítani senki. Talán egyedül a fizika tanárunkban látok –most, így visszatekintve- némi lelkesedést, és motiválást. Ő tényleg komolyan vette- épp ezért viszont, rettegett az egész osztály.

Nemrégiben egy olyan társasággal töltöttem egy hétvégét, ahol egy 16 éves, állatorvosnak készülő leányzóval volt szerencsém beszélgetni, és szóba került, hogy én hogyan lettem biológus hallgató, és amikor már az lettem, milyen élmények határozták meg a BSc-s éveimet. Magam is meglepődtem milyen áttekinthetően, és lelkesen tudtam neki beszélni. És meg vagyok róla győződve, hogy a középiskolákban is kellene ilyen motivációs órákat tartani, elmondani a gyerekeknek, hogy bizonyos pályákon milyen karrier lehetőségeik vannak a kis zseniknek, és milyen a középszerűeknek, mire számíthatnak az egyetemen, milyen kérdések mozgatják az adott tudományágat stb.

Nálunk próbálkoztak ilyennel, de a rendszer még nem igazán volt kidolgozott, és minden évben csak néhány embert hívtak meg.. még lehetne mit finomítani.

A különböző korosztályok motiválárásól külön elmélkedésre lehet számítani egy jövőbeli cikkben.

pályára állás 1. Az egyetem segítő szerepe

Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, aki elégedetlen a (felső)oktatási rendszerrel. Nem célom azonban sem filozofálni, sem politizálni. Oly sok írás foglalkozik a tananyag hígulásával, a diákok elégedetlenségével, a túlzott diákfelvétellel, idő és figyelemhiánnyal úgy tanári mind hallgatói oldalról, satöbbi satöbbi. (pl http://tenyalladek.blogspot.com/2011/02/magyar-jogi-felsooktatas-problemai-1.html) Nagyon kellemeseket lehet erről okoskodni egy pohár valami mellett, ki tudja mennyire eredeti ötleteket felsorakoztatva.  

De van itt egy dolog, ami nekem most nagyon aktuális, amivel nem tudok mit kezdeni. Az alapproblémát (kikerülés a munkaerőpiacra természettudományos téren) időről időre több oldalról is szeretném körüljárni.

Első megvitatandó kérdés: mennyire feladata az egyetemnek, hogy szakmailag, szellemileg, és esetleg lelkileg felkészítsen minket a munkaerőpiacra?

Nem túl kellemes, de viszonylag könnyen érthető ellentmondás, hogy a nagy egyetemek, ahol relative sok pénz van, nívós kutatások folynak, jó nevük van stb, a nagyszámú hallgató miatt személytelen és futószalag-szerű az oktatás. Az előadó ledarálja az anyagot, hogy ott vagy/ nem vagy ott, figyelsz/ nem figyelsz, nem érdekli. Kérdést nem teszel föl neki, egyrészt persze mert mérsékelten érdekel, másrészt a legtöbb ember nem mer 2-300 másik előtt kérdezni. Válaszolni sem, ezért aztán a tanár sem tesz föl kérdéseket. Jó, mindegy, ezt mindenki tudja. Nadehogy ötödévben, a saját tanszékeden, mikor már harmadik éve jársz oda viszonylag rendszeresen csinálni a kis dolgaidat, legyen még tanár aki megkérdezi hogy „kit keres?” –az meglehetős leszaromságra utal. Beszélgetés kizárólag a témavezetőddel esélyes.

A diákoknak azonban némi lelkesedéssel és szemfülességgel lehetőségük van olyan kurzusokat kiszúrni, mint karrierépítés, menedzsment és európai uniós alapismeretek (természettudományos szakokról beszélünk, szóval ez nagy dolog) De olyan szakmai szabadonválaszthatók is, mint biotechnológia üzleti szemmel, genetika-és vallás (vagy valami ilyesmi volt), sőt, magasabb évfolyamoknak zárt létszámú élettani kurzusok is. Szabadegyetemek, workshopok stb, elég sok szabadprogram, szóval ha valaki tudja hogyan is fogjon bele, és talál olyan társaságot, akikkel együtt tud ide szocializálódni, akkor talán van lehetősége. ( Más kérdés az ismert egyetemista háromszög –alvás-szociális élet-jó jegyek. Kettőt választhatsz. Talán egy másik posztban elfilozofálgatok majd arról is, hogy lehetsz-e egyszerre jófej, és jó tanuló, vagy legalábbis a szakmád iránt lelkesedő hallgató, ami megint egy másik kategória.) Kevésbé lelkes, irányításra váró diákok az alapkurzusokon viszont nem igazán kapnak sem irányítást, sem átfogó képet arról, hogy mi vár rájuk diploma után. (Ja igen, BSc-s diplomaosztón kaptunk egy „diákkalaúzt” rengeteg statisztikával, hogy az egyetemről hány ember tud elhelyezkedni, meg melyik weblapokon lehet munkát keresni.. A legkevésbé sem hasznos. Kösszépen.)

Mindenezek mellett sem tudom a nagy egyetemet hibáztatni, mert olyan szinten nincs kontaktus a diákok és a tanárok (ha egyáltalán állandó tanárok, és nem minden órán más vendégelőadó van) között, hogy nem tudják egyszerűen felmérni, hogy mire van igény/szükség (és most nem csak ilyen lelki, hanem abszolút szakmai dolgokra is gondolok) .

Biosz szakon az első év okosan arról szólt, hogy mindenféle természettudományos alapozó tárgyaink voltak (fizika, matek, szervetlen/szerveskémia, természetvédelem, földtudomány, és mellékesen biosz alapok.) Persze az egészből semmit nem értettünk, és azt sem tudtuk ez miért fontos. Pedig valójában csak el kellett volna mondani, hogy „gyerekek ez most azért van, hogy megalapozzuk a természettudományos szemléleteteket.”  Kicsit szájbarágni. Ciki ez? Kell az egyetemnek szájbarágni? Valószínűleg egy generációval ezelőtt még az volt az elv „önök itt már felnőttek, a feladatokat oldják meg, a megtanulnivalókat értelmezzék, vitassák meg, nézzenek utána, tegyék magukévá.” Tetszik nem tetszik, ma már nem azért mennek egyetemre az emberek, mert elkötelezettek egy szakma iránt.  Nincsenek tisztában, mit adhat nekik a szak, amit választottak. A szájukba kell rágni a kulcsgondolatokat, a vezető szálat, és a dolgok értelmét. Nem feladatom, és nem is célom megoldani ezt a problémát. De kezelni, alkalmazkodni, kell. A tanároknak is. Elsősorban nekik.

Később hosszan fogok mesélni arról, hogy én személy szerint (szájbarágás hiányában), hogyan vettem kezembe az irányítást, és derítettem ki a helyes/reális/valós kutatói magatartás és pálya mibenlétét, egy friss diplomás lehetőségeit. (sokakat ezen ismeretek hiánya rettent el első-másodévben, amikor predesztinálják magukat a „laborbanélemleazéletem” pejoratív felhangú sorsra)

De aki nem ilyen – az honnan szerzi az információt? Mi lesz vele? Ki mutat neki utat? 

spárga szezon- kellemetlen mellékhatásokkal

Itt a spárgaszezon, én imádjuk, mert egészséges, és finom, és ritkán kapni, és egyébként is. És utáljuk, mert még ilyenkor is drága, szinte rögtön fásodik (egy véletlen során megismertem a spárgatermesztést és szedés rejtelmeit is, azóta nem hibáztatom a zöldségest, mert nagyon macerás, de ettől még a fás spárga nem lesz finomabb). Oh, és nem utolsó sorban nem szeretjük, mert elképesztően iszonyatosan büdöset pisilünk tőle. Már aki persze. (szerencsére az emberek kisebbik fele, bár ez népenként változó, "brit tudósok" saját népük vizsgálatakor úgy 40-60%-os megoszlást jegyeztek föl a nem-büdösek javára, a franciáknál viszont szinte mindenkin érződik ha spárgát evett. Érdekes gondolat, hogy vajon összefüggésbe hozható-e azzal, hogy a franciák egyébként is sokkal több spárgát fogyasztanak, és egyébként is jobb a szaglásuk..? ) Sőt, ennek a 40%-nak is mentségére legyen, hogy egy másik elemzés szerint az emberek –előzőtől független- kb fele rendelkezik egyáltalán a képességgel, hogy érezze ezt a görényszagot, ami a spárga boldog elfogyasztása után még akár két nappal is érezhető. Függően természetesen az adott egyén agyagcseréjének sebességétől.

Természetesen felmerült bennem a kérdés, hogy hogyan és miért is van ez, és úgy látom nem csak engem érintett mélyen az élmény, ugyanis sokkal könnyebben találtam rá, még magyar nyelvű információt is, mint általában a hétköznapi problémák biológiai megközelítésére szoktam. 

A dolog lényege, hogy a metil-merkaptán okozza a szagot (ami nem véletlenül a záptojás és a görény szaganyagát is adja).  A genetikai háttérről csak annyit sikerült kideríteni, hogy autoszómás, dominánsan öröklődő génekről van szó- ami a metil-merkaptán bontásában résztvevő enzimek egyikének működése/nem működése dönti el, hogy a vizeletben megjelennek-e pl  S-metil-tioakrilát, az S-metil-3-(metiltio)tiopropionát valamint a dimetil-szulfid és egyéb kis vegyületek. A legtöbb helyen ez "egy gén"-nek van megnevezve, még az angol irodalomban is, google tudósos anyagokhoz pedig mostanában csak pénzért lehet hozzájutni. Én úgy sejtem, hogy ez a metil-merkaptán oxidáz génje lesz, mert ez játssza a kulcsszerepet a kis aranyos lebontásában. Ha még megtudok valamit jelentkezem :)

Korábbi könyv-élmények

Már egy ideje forgattam a fejemben egy hasonló témájú blog elindítását, de jó kutatóhoz méltóan, még mielőtt bármi kézzelfoghatót is tettem volna, alapos háttérmunkát végeztem, felderítettem milyen jelenleg futó tudományos és féltudományos oldalak tűnnek fel a blogoszférában, stb. Jó egyetemistához méltóan, eközben rengeteg érdekes esemény (konferenciák, könyvek, beszélgetések) formába öntését mulasztottam el.

Ezek már így jártak, viszont néhány sarkalatos hatást szeretnék kiemelni – mondjuk úgy gyerekkoromtól. Neem, nem, akkoriból csak Gerald Durell könnyen befogadható, humoros és szenvedélyes bogárgyűjtögetős, világkörbeutazós stílusa maradt meg. Egyébként a magam részéről sosem voltam egy „vágjuk félbe a gilisztát, állítólag túléli” vagy „jajj de szép spirituszban konzervált rovargyűjteményed van” típusú gyerek. A dolgokat ettől függetlenül nagy lelkesedéssel igyekeztem megismerni- ha egy mód van rá gusztustalankodás nélkül. Később a növénybiológia könnyű útnak mutatkozott a vér (hemolimfa,vagy egyéb testfolyadék) ontás elkerülésére.

Van viszont néhány írás a nem is oly távoli múltból, az egyik legfontosabb Balogh János Túrkevétől Óceániáig című emlékezése, amit még gimiben kaptam „kölcsön” az egyik tanáromtól, de csak a BSc-s diplomám letétele után olvastam el. Talán ha korábban megteszem, ma nem laborpatkány lennék, hanem atka-ökológusként szaladgálnék nagyítóval a trópusokon.

Korrajzként is rendkívül érdekes (a történet némi 19. éa 21. századi átlógással az egész 20. századot felöleli, elmesélve egy nagynevű tudós pályáját gyermekkorától, fő motiváló erőin, nehézségein és még a kor politikai színezetén keresztül.) de az a lelkes kutatói szemlélet bemutatása a lényeg. A stílusa tipikusan az „öreg prof” hangulatot adja vissza, azokét az előadókét, akiknek a tudása a mai fiatalság fülének egy kicsit „poros”, és talán nem is vesszük teljesen komolyan, de szívünkből szeretjük, bármit kér az órán megtesszük, és már a folyosó túlvégéről hangosan köszönünk neki. Egyszerűen mert jó hallgatni. Balogh profot pedig jó olvasni.

Egyébként is nagyon szeretek életrajzzal összekötött tudományos emlékezéseket olvasni – ugyanebbe a kategóriába tartozik James Watson bácsi írása, kreatívan "DNS - az élet titka" címmel. A DNS szerkezetének felfedezője, e neves alkalom 50. évfordulójára írta meg, hogy mi is történt azóta, lényegében mit is váltott ki ez az egy nagyon fontos felfedezés, és hogy még mindig nem tudunk „együtt élni a DNS-ről szerzett tudásunkkal”. Zseniális, az eleje lényegében genetika1. kurzus, csak nem olyan szárazon –teret adva az unásig tanult, semmitmondó nevek (Griffith, Franklin, Monod, stb) személyiségének kifejtésére, hogy mi volt a háklijuk, ki kivel volt jóban, vagy épp utálták egymást, stb. A könyv második fele pedig arról szól, hogyan lett a genetikából üzlet. Mindenkinek nagyon ajánlom, aki egy kicsit is érzékeny a biológiai problémákra,  GMO-kra, meg az ehhez minimálisan is kapcsolódó kérdésekre.

Balogh bácsi könyve olyan nagy hatással volt rám, hogy azóta lényegében csak egy Rejtő könyv tudott utat törni magának a természettudományos irodalom mellett, amit viszont ezerrel olvasok, mert írókkal beszélgetni néha nem hülyeség. 

Ars poetica

A világ érdekes. Vagy...legalábbis, szerintem az! 

Korunk természettudománya nem hozható egy lapra, az aranykor szoknyás-kalapos pillangóvadászaival, vagy füstölgő-bugyorgó alkimistáival, ez tény. Korunk tudósa valahogy kevésbé megformálható. Oké, ül a laborban, fehér köpenyben, és nem értjük miről beszél. Az információk korlátlan áramlása, furcsa módon nem az emberek látókörének kinyílásához, vagy a befogadóképesség megnövekedéséhez vezetett, hanem konstans mennyiségű információ, szelektált befogadásához. És nemhogy a bölcsész nem tud a fizikussal beszélgetni, de lassan a geológus és a biológus sem érez sorsközösséget. Nem szeretném beismerni a gondolatot, hogy az agykutató és az ökológus is idegenkedik a másikkal való szakmai beszélgetéstől. És ahogy egyre tovább képezzük magunkat, specializálódunk, elveszítjük az összefüggések, analógiák fellelésének képességét, a rácsodálkozás képességét.

És mivel a tudomány megfoghatatlan mélységekbe és magasságokba húzott el, plusz erre jön a divat, valahogy az emberek többsége nem találja érdekesnek.

Jelen blog ezen igyekszik változtatni: személyes élményeimen, benyomásaimon keresztül a természettudomány, elsősorban a biológia feldobott kérdéseit és érdekességeit körüljárva.

Remélhetőleg nem csak én fogom élvezni!